Nem vagy mindig türelmes – és ettől még nagyon is jó szülő maradsz

Június van. Ha úgy érzed, hogy most már végképp nem bírod tovább – akkor nem veled van a baj.

Az évnek ezen a pontján nem csak te vagy fáradt. A gyereked is. Csak lehet, hogy ő úgy mondja ezt el, hogy nyűgösebb. Vagy elfelejti, amit két perce mondtál neki. Vagy kiabál, megsértődik, becsapja az ajtót. Ezzel igazából nem akar bántani – csak ő is kimerült.
És persze ez most nem is a legjobb időzítés. Mert közben neked is rengeteg dolgod van. És még valahogy szeretnéd jól csinálni a szülőséget is.

És akkor bejön egy következő réteg is. Az, amit nem mondunk ki, de ott motoszkál:
„Elég jó év volt? Jól teljesített? Mit mond ez el rólam?”
Mintha az, hogy mennyi ötöst kapott, vagy milyen volt a magaviselete, az valahogy arról is szólna, hogy te milyen szülő vagy.

Nem csoda, hogy ez az egész valahogy sok lesz. Nagyon sok.

Nagyon is érthető, hogy ilyenkor elfogy a türelem.
Lehet, hogy mondasz vagy teszel olyat, amit nem akartál. És lehet, hogy már reggel sem vagy kedves.
És közben már jön is a gondolat:
„Ezt nem így akartam. Nem így kéne. Biztosan nem vagyok elég jó szülő.”

De most hadd mondjam el neked…
Az, hogy elfáradtál, az nem azt jelenti, hogy rossz szülő vagy. Az azt jelenti, hogy ember vagy.

A kifáradás nem hiba. Egy biológiai jelenség.

Tudod, amikor az ember hónapokon át pörög, úgy, hogy közben sehol nincs igazán pihenőidő – akkor egy idő után az idegrendszer egyszerűen besokall.
Ez nem akarat kérdése. Ez fizika. Kémia. Biológia.

Az idegrendszered ilyenkor túl sokáig van „készenléti állapotban” – ezt hívják úgy, hogy krónikus szimpatikus dominancia (McEwen, 2004). Ez annyit jelent, hogy az a rendszered, ami vészhelyzetekben mozgósít (pl. amikor üldöz egy oroszlán), folyamatosan bekapcsolva marad. Akkor is, amikor nem üldöz senki.
Csak épp tíz teendő van előtted, egyszerre három gyerekkel kellene foglalkoznod, közben meg már nem is tudod, mikor aludtál utoljára egy rendeset.

Ez az állapot idővel az autonóm idegrendszer úgynevezett diszregulációjához vezethet, ami számos mentális és fizikai tünetet okozhat, többek között ingerlékenységet, szorongást, alvászavarokat és érzelmi kimerültséget (Thayer et al., 2012).

És ebben az állapotban nem leszel sem kedves, sem kiegyensúlyozott.
Nem azért, mert nem akarod. Hanem mert már nem vagy rá képes.
Egyszerűen nincs miből, mert lemerültek az érzelmi elemeid.

Ezért nem kell szégyellned magad.
Ez nem azt jelenti, hogy elromlottál, vagy alkalmatlanná váltál a szülőségre.
Ez azt jelenti, hogy a tested szól: „Figyelj már rám. Én is itt vagyok.”

Az önvád nem segít. A figyelem igen.

Tudod, az a hang, ami ilyenkor megszólal bennünk – „rossz szülő vagy”, „nem vagy elég”, „a többiek jobban csinálják” – az általában nem a jelenből jön.
Hanem valahonnan nagyon régről. Ahol azt tanultuk, hogy szeretetért teljesíteni kell. És ha nem megy valami, akkor baj van velünk.

De most már felnőtt vagy. És szülő.
És lehet, hogy épp most lenne itt az ideje elkezdeni másként beszélni magaddal.
Úgy, ahogy szeretnéd, hogy majd a gyermekeddel is beszélj, amikor ő kerül hasonló helyzetbe.

Mondd ki nyugodtan:
„Fáradt vagyok. És ettől most türelmetlenebb vagyok. De ez nem baj. Ez most csak egy állapot.”

És tudod mit?
Már ezzel tettél valamit. Nem is keveset.

Innen indul a valódi változás

Néha azt hisszük, akkor lesz jobb, ha jobban csináljuk.
De ez sokszor egyszerűen nem igaz.

A legtöbbször akkor lesz jobb, ha jobban látjuk, mi van.

Nem kell feltétlenül rögtön szabadságot kivenni, meg minden teendőt félredobni.
Elég, ha egy kicsit leülsz, és szembe nézel vele: most ez van.

És akkor lehet, hogy jön egy második lépés is:
„Mi segítene most nekem?”

Ami tölt, nem mindig nagy dolog

Néha csak tíz perc.
Egy séta.
Egy szünet, ahol nem kell beszélni.
Egy hely, ahol nem kell szerepben lenni.
Egy barát, akinek el lehet mondani, hogy most már sok.
Vagy csak egy gondolat: „Szabad fáradtnak lennem.”

És ha ez nem elég, vagy egyszerűen egyedül nem megy – ebben is lehet segítséged.

Tanulhatsz egy meditációs gyakorlatot, ami nem varázslat – csak abban segít, hogy újra figyelni tudj magadra, a testedre, és segít kicsit elengedni a feszültséget, feltölteni a lemerült érzelmi elemeidet (Tang et al., 2015).

Vagy lehet valakivel beszélgetni. Egy szakértővel.
Nem azért, hogy megjavítson.
Csak azért, hogy egy kicsit ne kelljen egyedül tartanod mindent.
Hogy lélegzetvételhez juthass, jobban megérthesd a működésed, rátalálhass a saját megoldásaidra.

És ha csak egyet vihetnél magaddal…

Akkor az ez legyen:
Az, hogy most nem vagy türelmes – nem jelent semmit a szerethetőségedről.

Nem kell tökéletesnek lenned.
Sem most, Sem holnap, és a bizonyítványosztás napján sem.

Elég, ha itt vagy.
És ha próbálod jól csinálni.
Úgy, ahogy most megy.

És ez elég.

És ha úgy érzed, egyedül nem boldogulsz – kérhetsz segítséget.

Ha ide kattintasz, akkor akár tőlem is!

Irodalomjegyzék:

• McEwen, B. S. (2004). Protection and Damage from Acute and Chronic Stress: Allostasis and Allostatic Overload and Relevance to the Pathophysiology of Psychiatric Disorders. Annals of the New York Academy of Sciences, 1032(1), 1–7.

• Thayer, J. F., Åhs, F., Fredrikson, M., Sollers III, J. J., & Wager, T. D. (2012). A meta-analysis of heart rate variability and neuroimaging studies: Implications for heart rate variability as a marker of stress and health. Neuroscience & Biobehavioral Reviews, 36(2), 747–756.

• Tang, Y. Y., Hölzel, B. K., & Posner, M. I. (2015). The neuroscience of mindfulness meditation. Nature Reviews Neuroscience, 16(4), 213–225.