Egyre többet hallod: „Unatkozom!” – Mit jelenthet ez?

„Manapság a gyerekek már semminek sem tudnak örülni!” – talán már te is hallottad ezt a mondatot, amikor a gyermeked az unalomról panaszkodott. De vajon tényleg csak a modern világ hatása, hogy ilyen gyakran halljuk ezt a szót, vagy az unalom mögött valami sokkal mélyebb dolog húzódik?

Amikor a gyermeked azt mondja, hogy unatkozik, gyakran azon kapod magad, hogy azonnal megoldást keresel: játékokat, programokat kínálsz, szórakozást próbálsz találni. És ha ezek sem működnek? Akkor jöhet a kétség: „Miért nem tudja elfoglalni magát? Mit csinálok rosszul?” Ez a belső feszültség nemcsak a gyereket érinti, hanem téged is, hiszen úgy érzheted, hogy szülőként kudarcot vallottál.

De mi lenne, ha most először magad felé fordulnál? Az unalom okozta feszültség gyakran nemcsak a gyerekről szól. Talán régi minták, elvárások bukkannak elő benned: „Mindig le kell kötnöm őt”, „Ha unatkozik, az az én felelősségem”. Állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg magadtól: „Miért érint engem ez ennyire mélyen? Miért zavar az, hogy nem csinál semmit?” Ha képes vagy türelmesen, együttérzéssel fordulni a saját érzéseid felé, megteremted azt a belső biztonságot, amelyből már a gyermekedhez is nyugodtan tudsz kapcsolódni.

Képzeld el, hogy amikor a gyereked unatkozik, képes vagy megőrizni a nyugalmadat. Nem kapkodsz a megoldások után, hanem hagyod, hogy ő maga fedezze fel, mi az, ami igazán érdekli. És közben te is megpihensz, mert nem kell minden pillanatát megtöltened programokkal. Megtanulod, hogy nem a te felelősséged folyamatosan szórakoztatni őt – és ezzel ő is megtanul önállóan felfedezni.

Az unalom nem ellenség. Valójában egy ajtó, amely az önálló felfedezéshez és a kreativitáshoz vezethet. Egy neurodivergens gyerek számára pedig az unalom akár az érzékszervi túlterheltség vagy az érzelmi fáradtság jele is lehet. Ezért nagyon fontos, hogy türelmesen figyelj rá, és ne próbáld azonnal „kijavítani” az unalomérzését.

Sok gyerek számára az unalom egyfajta „reset gomb”. Ez az az idő, amikor lelassulhatnak, amikor nincs elvárás, és amikor végre megérthetik, mire van szükségük. Máskor pedig nem más, mint annak a kifejezése, hogy a figyelmedre van szüksége. Ha hagyod, hogy az unalom természetes módon elmúljon, akkor a gyerekek képesek lesznek új ötleteket találni, és új módon kapcsolódni hozzád és a világhoz.

Kezdd azzal, hogy legközelebb, amikor a gyereked azt mondja: „Unatkozom!”, először magadban keresed a választ. Kérdezd meg magadtól: „Mit érzek most? Miért zavar ez engem?” Ha képes vagy együttérzéssel fordulni saját magad felé, akkor sokkal könnyebben fogsz tudni türelmet mutatni a gyereked irányába is. Kérdezd meg tőle: „Mihez lenne most kedved? Mit érzel?” És ha erre nincs azonnali válasz, az is rendben van. Néha az unalom egyszerűen csak egy lehetőség arra, hogy újra összhangba kerüljetek önmagatokkal és egymással.